Jogvédelem és láthatóság: meleg és leszbikus aktivizmus a demokratikus átmenet után
A kommunizmus bukásával a közép- és délkelet-európai országokban a régió politikai intézményei alapvető szerkezetváltáson mentek át, s a civil társadalmak is újjáalakultak. E változásoknak óriási hatása volt az LMBT+ emberek politikai aktivizmusának alakulására az egyes országokban. Az LMBT+ közösség tagjai hirtelen egészen különféle, radikálisan különböző realitásokkal szembesültek, a két szélsőséget Németország és a volt Jugoszlávia képviselte. Sok kelet-német meleg és leszbikus számára a német újraegyesítés egy tágabb, fejlettebb és „intézményes” LMBT+ kultúrához való hozzáférést jelentett. A délszláv háború ezzel szemben alaposan beszűkítette az 1980-as években fejlődésnek indult LMBT+ aktivizmus terét, a pusztító etnikai háborúk peremére szorítva ki a közösséget, mert a nyilvánosságban az egyetlen szerephez jutó identitáspolitika a nacionalizmus és etnikai tisztogatás volt.
…I would remember an essay in off our backs, from many years ago, back in the 1980s, where one lesbian writer from the USA who went for a year to work in Nicaragua came back and said, ‘No I could not talk about my lesbianism in Nicaragua, there is a war going on there, they have some other priorities’. I replayed this sentence in my mind a thousand times; do I agree or not, and what would I say now? Every time I thought ‘No it isn’t right’, I would move on and think maybe it was; people first of all need to be able to live. If I would start with ‘Yes, it’s right’, I would then wonder if it was interiorized homophobia. Then one night in 1995 we had a Labris action in the old part of Belgrade, Dorcol, a few blocks away from my flat. Three men stopped four of us while we were writing lesbian graffiti. They came and attacked us precisely because we were lesbians. Two of them were at the back with hockey sticks and one of them stood in front of me. He watched me, I watched him, and I thought ‘This is a face that demands war. This is a face that kills. This is a face that has been produced as such in recent years, there are weapons of hatred behind him.’ I had never seen him before. He pushed me to the wall, broke my glasses and shouted, ‘You dirty lesbian, I can throw you in this door and kill you – no one would know. Clear off!’ When I asked him who he was, he exclaimed, ‘Don’t you utter your dirty words. The mosque is the place for you.’ Lesbians were dirtying his straight male street, just as Muslims were dirtying his straight Serb street. Gay men were being harassed in their parks, Roma people were being spat upon, women were forever the first victims of their husbands.
It took me some days to recover. After that, it was evident that war implies hatred directed against every difference, against Muslims in Belgrade, then against Roma, Albanians, lesbians – once they were Jews and Communists. And that opposing war means coming out with the logic of supporting all social differences at once. One of the aims of war and pro-fascist ideology is not only separation of people of different nationalities, but the separation of people’s own identities as well. That is how they can control us better. They need to have only two sets to control: ‘Us’ and ‘Them’, to reduce the fullness of our social beings to one.”
Az elsőként regisztrált LMBT+ szervezetekben az volt a közös a demokratikus átmenet utáni első években, hogy szinte mind emberi jogi szempontból közelítették meg a szexuális irányultság és nemi identitás kérdését, és azt vallották, hogy a melegeknek és leszbikusoknak integrálódniuk kell az új demokratikus társadalmakba. Ez leginkább a Shoqata Gay Albania, a bolgár Gemini, a román ACCEPT, a szerb Arkadija és Labris, és a cseh SOHO Egyesület esetében látható. Annak, hogy miért emberi jogi kérdésként kezelték a homoszexualitást, bonyolult és összetett okai voltak, de leginkább amiatt történt, mert ezekben az országokban a nemzetközi emberi jogi mozgalmak nagyon sikeresnek bizonyultak a kommunizmus végnapjaiban. Az is szerepet játszott, hogy az LMBT+ szervezetek transznacionális kommunikációjának lehetőségét és az anyagi forrásaikat erősen emberi jogi irányultságú nemzetközi szervezetek biztosították. Az integratív szemlélet okai is eltérőek, de leginkább a forradalmi kommunista ideológiában való csalódottsághoz köthetők. Ezekben az országokban csak az 1990-es évek után, a 2000-es évek elején jelennek meg a radikális balos LMBT+ közösségek.
Az első meleg és leszbikus csoportok erőteljesebb nyilvános és médiajelenléte nyomán a társadalom homofóbiája is felerősödött, az aktivistákat és LMBT+ embereket egyre gyakrabban érte erőszak különféle nacionalista, szélsőjobbos és radikális vallási csoportok részéről. Albániában a Shoqata Gay Albania megalakulása után egy náci csoport rögtön háborút hirdetett a „buzik” ellen; Romániában az ortodox egyház tett folyamatosan homofób nyilatkozatokat és indított kezdeményezéseket, továbbá 1998-ban melegellenes tömegtüntetés szervezésével tiltakozott a 200. cikkely bármilyen módosítása ellen; Szerbiában az évtizeden át tartó, államilag jóváhagyott homofóbia 2001-ben kulminálódott, amikor az első Meleg Büszkeség felvonulásnak induló esemény vérontásba torkollt.